Megrendelésről

A Galériában látható szobrok különböző méretben konkrétan megrendelhetők… de ennél megpróbálunk sokkal többet nyújtani annak, aki befogadna otthonába, környezetébe.
Személyes találkozás, beszélgetés után közösen megpróbáljuk megfejteni, hogy milyen szobor illene leginkább a megrendelő (és családja) személyiségéhez. Vázlatokat készítünk és közösen döntünk a legerősebb terv megvalósításáról. Nagyon fontos figyelembe venni a környezeti adottságokat is. Jellemzően először kiválasztunk 2-3 lehetséges helyet, ahol elképzelhető, hogy az alkotás magára tud találni. Ezekbe a környezetekbe igény szerint belehelyezzük látványterveken a maketteket, így összekapcsoljuk a fantáziát és a valóságot. Ez a technika nagyban segíti a döntést.
Kültéri és beltéri szobrok





Személyreszabott látványtervek
30 éves szobrászi munka során nagyon sok anyaggal megtanultam dolgozni, így a szobor anyagválasztásánál nagy szabadságunk van. Faragtam életnagyságú figurális szobrot kőből, készítettem számos kis és nagy méretű kerámia szobrot külső és belső térbe egyaránt. Dolgoztam különböző műgyanta-félékkel, bronzöntő műhelyünkben magunk öntjük szobrainkat és dolgoztam saválló, rozsdamentes lemezből. Természetesen minden egyes anyagnál sok felületkialakítási és színezési lehetőség is van.
A katalógusban próbáltunk megmutatni több variációt ebből, de a lehetőségek száma valóban végtelen.…
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, szeretettel várjuk jelentkezését.
Referencia
Különböző anyagokból készült munkák